A liberalizmus és a liberális jelző Magyarországon ma szitokszónak számítanak. Ezért is mondhatott különösebb kockázat nélkül olyan beszédet a miniszterelnök, amilyet. Az ellenzéki pártok felháborodása nem több mint vihar egy kiskanál vízben: érdemben nem befolyásolja azt, ahogyan a magyar társadalom gondolkodik a (vélt) liberalizmusról, a demokráciáról és a jogállamról.
Orbán Viktor szavai valóban súlyosak, és ha mindez több volt puszta blöffnél, akkor Magyarországra szomorú sors vár.
Rémisztő, hogy egy európai állam, egy EU-tagállam miniszterelnöke a hazai közvélemény jelentős részének támogatásával állíthatja példának Oroszországot és Szingapúrt. Még rémisztőbb, hogy Magyarországon ma nem látszik olyan erő, amely meg tudná állítani Orbánt és a Fidesz-KDNP-t abban, hogy az ország féldiktatúrásítását végrehajtsa (részben már meg is tette).
Mit jelentenek Orbán Viktor szavai? Miért mondhatta el mindezt? Miért gondolja úgy a Liberális Internacionálé egykori alelnöke, hogy Magyarországon (és a kontinensen) már nem életképes a liberális demokrácia, annak már nincsen létjogosultsága?
A rendszerváltás idején a magyarok a könnyű ígéretek álmaiban lebegtek. Úgy gondolták, hogy elég egy új pártot hatalomra segíteni, és Magyarország pár éven belül olyan lesz, mint Ausztria. A magyarok nem élték meg a rendszerváltást, nem tettek a szabadságukért, így nem tudták megérteni, mit jelent nem diktatúrában élni.
Miért is akartak volna bármit is tenni érte? Kádár János lekenyerezte a magyar népet, mikor a csendért cserébe viszonylagos jólétet adott neki. Kinek jutott eszébe komolyan kritizálni a pártot, amikor épült a hétvégi ház? Ki akart volna az alkalmi zsörtölődésen túlmenni, amikor végre begördült a Lada a ház udvarára? Míg Magyarországon időnként banán is került a polcokra, a keleti blokk más államaiban nem volt ismeretlen jelenség az élelmiszerhiány. A lehetőségeikhez képest a magyarok jól éltek a kommunizmusban, és ami még fontosabb: biztonságban. Lehet, hogy az állam tönkrement ennek biztosításában, de kit érdekelt ez, amikor volt munkahely, ahová be lehetett menni?
A rendszerváltás Magyarországon egy furcsa fejlemény volt, ami a külső körülmények és pár szabadságpárti értelmiségi eredménye volt. Az azóta eltelt 25 év megmutatta, hogy a magyaroknak nem szabadság kell, hanem biztonság, utóbbiért pedig szívesen feláldozzák az elsőt.
Ezért is térhetett vissza a hatalomba 1994-ben a gyakorlatilag még kommunista párt egy volt pufajkás vezetővel. A rendszerváltás akkor bukott el, amikor Horn Gyula miniszterelnök lett Magyarországon. A demokrácia, a jogállam és a szabadság eszméje nem tudott megállni ott, ahol a diktatúra összeomlása létbizonytalanságot hozott, ahol az emberek nem tudtak élni a rájuk szakadt szabadsággal, mert soha nem is dolgoztak meg érte.
A 2010 előtt regnáló kormányok nagy része gúnyt űzött a liberális demokráciából, mikor annak őrzőjeként tetszelegve kormányozták katasztrófába az országot. A hazugságra és korrupcióra épülő kormányzás nem méltó a liberális demokrácia eszméjéhez, de ennek belátása az utca emberétől sokak szerint nem várható el. Így a Fidesz-KDNP 2010-es választási győzelmére Orbán Viktor vérbeli politikusként megértette: Magyarországon úgy nyerhet igazán nagyot, ha mindent tagad, amit az elődök – szavak szintjén – fontosnak tartottak. Így vált a liberális demokrácia is a fideszes úthenger áldozatává.
Lássuk be: Magyarországon a liberális demokrácia soha nem tudott teljesen létezni. A rendszerváltás természete miatt képtelen volt annak garantálására, hogy a társadalom önmaga éleszti fel és erősíti meg. A politikai elit felelőssége lett volna, hogy a liberális demokrácia fontosságát, természetét és elveit megerősítse a magyar társadalomban, ők azonban ezt nem tették meg. Nem Orbán Viktor a fő hunyó, hanem az elmúlt 25 év azon vezetői, akik nem voltak képesek megérteni a magyar társadalom működését, értékrendszerét, valamint a liberális demokrácia követelményeit. Így ugyanúgy hibás Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és mindenki, akik politikai aktivitásukkal hozzájárultak a magyar közállapotok romlásához.
A társadalom nem értette meg a liberális demokrácia mibenlétét, így soha nem is tartotta fontosnak. Összekapcsolta azt a gyárbezárásokkal, a pofátlan és korrupt privatizációval, a létbizonytalansággal. Joggal érezhetik sokan úgy, hogy nekik nem kell a liberális demokrácia nyújtotta szabadság, ha az nyomort jelent.
Orbán Viktor vérbeli politikusként érti és érzi a magyarokat. Ezért mondhatja azt, hogy véget ért a liberális demokrácia, ezért mondhatja azt, hogy Magyarországon ma munkaalapú társadalmat építenek.
Mit jelent a munkaalapú társadalom? Azon országok listájából kiindulva, melyeket Orbán példaképként a magyarok elé állított, és kormányainak eddigi teljesítménye alapján, a munkaalapú társadalmat a következők jellemezhetik:
A vezérlő elvek, amelyek mentén a társadalom létrejön: egység, hierarchia, rend, hatékonyság. A nemzetnek egységesnek kell lennie, ehhez elengedhetetlen a szigorú hierarchia, amely rendben tartja a társadalmat, amely így hatékonyan tud dolgozni az új típusú társadalomban. Az elképzelt munkaalapú magyar társadalom a következő lépések megtétele után jön létre:
1) A hatalom megszerzése és megtartása. Ez már végbement: a Fidesz-KDNP 2010-ben megszerezte a hatalmat, és az elmúlt években rengeteget tettek azért, hogy azt meg is tartsák. Ezt nem csak jogszabályokkal érték el (bár azokkal is sokat tettek érte, pl. az egyéni kerületek győzteseinek kompenzációja, az arányosság csökkentése a választási rendszerben), hanem egy mítosz felépítésével is. Hatalmukat különböző történetekkel igazolják. Ilyen a nemzeti érdekre való állandó hivatkozás, az előző kormányok által fontosnak tartott elvek konzekvens tagadása, a nemzetállam etnikai alapjának védelme, a gyarmatosítókkal folytatott szabadságharc stb. A hatalom nem csak a párté, hanem az ahhoz kötődő gazdasági csoportoké is. A hatalomnak az ő érdekeiket egyszerre kell szolgálnia.
2) Központosítás. A jól olajozott munkaalapú társadalom akkor tud működni, ha erős központi hatalom felügyeli. A központi hatalom, vagyis a kormány közvetlen irányítása alá rendelt területek száma növekszik, az autonómiát élvező területek száma pedig csökken. Az erős központ őrködik a hierarchia csúcsán, védi annak integritását. A központosítás legékesebb példája az oktatás államosítása, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozása.
3) Hatalomkoncentráció. A központosítás szükségszerűen magával vonzza a hatalom koncentrációját. A Fidesz-KDNP visszanyúlt a kommunista egységes hatalom elvéhez, és ennek mentén töri le a központi hatalmon kívüli tényezőket (pl. Alkotmánybíróság, Kúria, választási szervek stb.). Orbán félti a hatalmát, és ennek Tusványoson egyértelmű jelét adta (mi lenne, ha beperelhetné őt a Parlament). A koncentrált hatalom igazolására szolgálnak azok a mesék is, amelyek a folyamatos fenyegetettség érzését keltik a társadalomban (pl. brüsszeli gyarmatosítás), így az nem csak elviseli, hanem igényli is az erős központi hatalmat.
4) Alapjogok leépülése. Az előző pontokban leírtak nem valósulhatnak meg az alapjogok leépítése nélkül. Ez eddig főleg a munkavállalói és szociális jogok leépítésében öltöttek testet, amely garantálja a munkavállalók kiszolgáltatottságát a munkaadókkal szemben. Az egyén védelme a gazdasági hatalom birtokosaival szemben csökkent, hiszen ez a versenyképesség biztosításának érdeke. Az egységes hatalom elve kizárja a népszuverenitás érvényesülését, az Alkotmánybíróság fenyegetése és megtörése pedig számottevően csökkenti az alapjogi bíráskodás erejét és hatékonyságát.
5) Egységes társadalom, vagy más néven az egységes nemzet elve. Ezt már egy előző bejegyzésben is élesen kritizáltam. A fentiek alapja az egységes, szürke társadalom, amely nem képes az ellenállásra, a kritikus gondolkodásra, a központi hatalommal való hathatós szembehelyezkedésre. A társadalom egységesítése könnyíti a kiszolgáltatott munkaerő folyamatos biztosítását. Az oktatási rendszer leépítése (központosítás, egységes tankönyvek) ezt a célt szolgálja, úgy, mint a kormányzat agresszív kommunikációja az ő elveitől eltérőekkel szemben. Ennek tökéletes példája a civil szervezetek vegzálása, az ő külföldi ügynökökként való feltüntetésük.
Miért következhetett be mindez? Röviden azért, mert hagytuk. Pontosabban: azért, mert a magyar társadalom nagy része nem tudta nem hagyni. Ha a kormány valóban sikerrel jár (és egyelőre nem tűnik úgy, hogy ennek bármi akadálya lenne), akkor Magyarország megszűnik európai ország lenni. Ennek következményei az ország és a nemzet számára beláthatatlanok.
Magyarországon ma a hatalom birtokosai egy élhetetlen, szürke, a polgárait kiszolgáltató, azokat különböző szinteken és módokon kezelő államot építenek. Jelenlétük a politikai és a gazdasági életben domináns. Az ellenzéki pártok nem elég erősek és támogatottak ahhoz, hogy útját állják a Fidesz-KDNP tervének; egy féldiktatúra felépítésének. Nem is lesznek, ameddig a jogállamiság letéteményesének hősi pozíciójáért leharcolt és hiteltelen figurák ütik egymást.
A társadalom pedig – a már részletezett okokból kifolyólag – nem képes érdemi ellenállásra. A remény azokban van, akik képesek a kritikai gondolkodásra, szóvá teszik nemtetszésüket, ellenzik a kormány lépéseit és ellenállnak azoknak.
Az igazán nagy baj az, hogy belőlük alig van több, mint ütőképes ellenzéki pártból.
ez volt a nyolcadik bejegyzés I zsoltszekeres.91@gmail.com