Ferenc pápa, akit megválasztása óta megkülönböztetett figyelemmel tüntet ki a világ, kijelentette: véget kell vetni az iraki keresztény közösséget érő támadásoknak. Szavait sokan a fegyveres beavatkozásnak adott zöld jelzésnek értelmezik. Van joga a pápának fegyveres hadviselésre felhívni bárkit?
Röviden: igen, bár ez a körülményektől függ. Fontos látni, hogy a pápa nem csak a katolikus egyház feje, hanem a Vatikán államfője. A törpeállam sajátos történelméből kifolyólag a pápa világi hatalomként egy szuverén állam legfőbb méltósága, ilyen hatáskörében pedig teljes joggal nyilatkozik arról, hogy mi történik, illetve minek kellene történnie a világban.
A pápa azonban nem szokványos államfő, hiszen a világ legnagyobb egyházának vezetőjeként különleges szellemi felelősséggel is tartozik mindenért, amit tesz vagy mond. Hatalma és befolyása jóval túlnyúlik a Vatikán falain, „állampolgárai” nem csak a saját államához köthető emberek. Jó pásztorként kell viselkednie, hiszen nyájának sok tagja irányadónak tartja a véleményét.
Az Iszlám állam (IS) szélsőséges tagjai, akiket joggal nevezhetünk terroristáknak, elképesztő brutalitással számolnak le azokkal, akiket ellenségeiknek tartanak. Tevékenységük súlyosan sérti a demokratikus alapnormákat (véleménynyilvánítás szabadsága, szabad vallásgyakorlás, szabad identitásválasztás). A nekik nem tetsző embereket fizikai erőszak célpontjává teszik, így ők sokszor az életükkel fizetnek azért, mert az IS-nek nem tetszőek voltak. A lényeg pedig ez: az IS szemében gond a létezés milyensége. Joggal hívhatjuk tehát az IS mészárlásait egy új genocídium kezdetének.
Ilyen helyzetben történelmi felelősség terheli a világ vezetőit, így a pápát is. Vallási vezetőként segítséget kell nyújtani az elesetteknek és elleneznie kell az erőszakot. Lehet azonban tárgyalni valakivel, aki csak az erőszak nyelvén ért? Mint a szeretet mindenekfelettiségét hirdető egyházfő, a pápa nem adhatja áldását emberi életek kioltására. Pont ezért mondhatjuk jogosnak, hogy üdvözölné az iraki keresztény közösségek fegyveres védelmét.
A szuverén Vatikán államfőjeként, tehát világi vezetőként is kötelessége fellépni az országához erős szálakkal kötődő emberek védelmében. Nem gondolhatja úgy, hogy egy ember élete többet érne a másiknak, ám ezt nem is mondta. Az erőszak megállítására hívott fel, ehhez eszközként pedig nem zárta ki a fegyveres erőt.
1994-ben Ruandában a hutu szélsőségesek (és az általuk felbujtott állampolgárok) szerény becslések szerint is több mint félmillió tutsit és nem tutsiellenes hutut mészároltak le alig három hónap alatt. A világ mindeközben állt és szörnyülködve nézett. Hathatós nemzetközi fellépéssel talán elkerülhető lett volna a tragédia.
Ruanda után sokan fogadkoztak, hogy soha többé nem fogják hagyni, hogy ez megtörténjen. Ferenc, úgy tűnik, komolyan vette ezt a fogadalmat, és most felhívja a világ figyelmét arra, ami könnyen népirtás lehet.
ez volt a tizedik bejegyzés I zsoltszekeres.91@gmail.com
