A 2010 óta regnáló kormány egyik legnagyobb projectje a magyar közoktatás átalakítása. Ennek megfelelően rengeteg változás történt az elmúlt években, ezek azonban többnyire visszamaradott gondolkodásról és a XXI. századra élhetetlenné vált elképzelésekről árulkodnak. Vegyük sorra, mit hozott az Orbán-kormány a neki szavakban fontos nemzet fennmaradását leginkább biztosító terület számára!
Az oktatás minden társadalom sikerének záloga. Közhely, de igaz: minél effektívebb, rugalmasabb, kreatívabb az oktatási rendszer, annál sikeresebb lesz az azt működtető ország. Az oktatás fontossága, a „kiművelt emberfők” nevelésébe vetett hit végigkíséri az újabb kori magyar történelmet, és csak az elmúlt években látszik megszűnni a közmegegyezés a terület kiemeltségében.
Ennek számos kézzelfogható példáját adja az elmúlt pár év, amikor a „modernizáció”, a „siker” és a „hatékonyság” jelszavak égisze alatt a rendszer tudatosnak tűnő rombolása zajlott.
Célkitűzés
A Konzervnyitón már korábban írtam a NER irányítóinak egyre élesebben körvonalazódó ideológiájáról. Céljuk az egységes ország megteremtése, amely az akaratuknak ellenállni képtelen masszában realizálódna. A lehetséges ellenállás elkerülésének legbiztosabb módja az, ha azt megfoganni sem engedik. Ennek tökéletes módszere az oktatás államosítása, vagyis a központi akarat közvetlenségének biztosítása.
A kormány hosszú távú célja saját politikai-gazdasági duális hatalmának erősítése és hosszú távú fenntartása. A hatalom gyakorlásának módja így csak autoriter lehet, aminek viszont természetes ellensége az egyén és a társadalom sokszínűségére, a minket körülvevő világ összetettségére építő oktatás. A szellemi erő helyett a hatalom szükségszerűen a fizikait részesíti előnyben, hiszen a képzetlenség, a minőségi oktatás lehetőségének elvonása nagyobb valószínűséggel termel könnyen irányítható és használható tömeget.
A központi akarat könnyebb végrehajthatóságát biztosítja az is, hogy sok iskolát átjátszottak a (megbízható) egyházaknak. Ők hagyományos szövetségesei az önmagát keresztény-konzervatívnak tituláló kormánynak, így az általuk végzett szellemi nevelés nem lehet ellenére a hatalomnak. Különösen problémás a helyzet azokon a településeken, ahol csak egy általános iskola működik.
Erőforrás
Az emberi erőforrások kontrollja talán az egész rendszer legfontosabb eleme. A NER-nek egyszerre kell biztosítania, hogy a diákok és a tanárok is felügyelet alatt álljanak, és csak a központ által meghatározott irányba haladjanak.
A kormány két dolgot szeretne elérni: egyrészt hatékonyan uralma alatt akarja tartani a pedagógusszakmát, hogy teljes befolyást tudjon gyakorolni az oktatás tartalma és módja felett, másrészt pedig biztosítani akarja, hogy a felnövekvő új generáció a neki tetsző etikai-szellemi-ideológiai háromszög határai között maradjon.
A pedagógusok számára létrehozták a Nemzeti Pedagógus Kart, melynek minden pedagógus automatikusan tagja lett. A Kar feladataként a miniszterelnök azt jelölte meg, hogy kordában tartsa a tanárokat, nehogy – hasonló stílust megütve – vissza tudjanak pofázni, ha valami nem tetszik nekik.
Fontos, és egyébként üdvözlendő a pedagógusok általános béremelése, hiszen ez régi elmaradás volt. Az életpálya azonban magával hozza a minősítési rendszer bevezetését, amely megalázó portfóliók írására kényszeríti a sokszor évtizedek óta a pályán lévőket. A cél maga támogatandó: érdemes lenne kiszűrni a tanításra alkalmatlanokat. A felülvizsgálati mód, a tanmenethez való kényszerítés és a retorzió lehetővé tétele azonban nem méltó egy demokratikus állam oktatási rendszeréhez.
Az igazgatók miniszteri kinevezése – bár a kormány szerint a presztízst hivatott biztosítani – is ezt támasztja alá: az intézmények irányításának alsóbbrendű lett a szakmai kompetencia, és felértékelődött a szellemi lojalitás.
Eszköz
Egyenország egyeniskolát, ennek megfelelően pedig egyentankönyvet igényel. A tankönyvkiadás államosítása és központosítása a megbízható kezekben – gondoljunk csak az Apáczai Kiadó vezetőjének botrányos nyilatkozatára – magvában fojtja el a sikeres oktatás zálogát, az egyéniséget. A választás szabadságának látszatát kelti, miközben csak a központilag jóváhagyott tananyag oktatását engedi.
A tananyag átadását biztosítják az új kerettantervek, melyek betartását az újonnan felállítandó tanfelügyelőségek ellenőrzik majd. A pedagógusok sokoldalú szabadsága megszűnik, és lapos térré válik, ahol ők csak emberi eszközök az új köznevelés rendszerében.
Az új tankönyvek kiválóan alkalmasak arra, hogy a diákokat a fent már említett etikai-szellemi-ideológiai háromszög határai között tartsák. Az új tankönyvek társadalmi elfogadottságát a családok segítésének szándékával növelik (ingyenes tankönyvek), így a könyvek minőségét kritizálókra könnyen rásüthetik a családellenességet, amely könnyű muníció a magyar politikai élet rettentően sötét vermeiben.
Vissza a múltba
A magát konzervatívnak és kereszténynek tituláló kormány az elmúlt években sokat tett azért, hogy Magyarországot visszafordítsa az európai jog- és társadalomfejlődés útján, lehetőleg úgy, hogy ezzel egyúttal saját hosszú távú regnálását is biztosítsa. Az oktatási rendszerben bevezetett változások megtestesítenek mindent, ami a sikertelenség záloga: a rugalmatlanságot, a merevséget, a korlátoltságot, a passzivitást, a szürkeséget, a bezártságot.
Orbán Viktor illiberális államának sarokköve kell, hogy legyen az önálló gondolkodásra és cselekvésre képtelen embereket termelő oktatás, de a jövő magyar államának szempontjából az elmúlt évek változtatási egyszerűen tragikusak.
Az ország – és vele együtt a társadalom – akkor lehet sikeres, ha a gyerekeket az óvodától kezdve önállóságra, ugyanakkor felelősségre, kreativitásra, az egyéni gondolatok fejlesztésére és a szerintük való cselekvésre, a tudatosságra, a szabadság értékelésére és toleranciára nevelik. A központi akarat lecsepegtetése az iskolapadba szükségszerűen bezártságot jelent, és élesen szembemegy a szubszidiaritás elvével.
A sokszor hasznavehetetlen, készségekhez nem kapcsolt információk magolására és a „ludovikás hangulatra” építő oktatási rendszer kudarcra ítéli a jövő Magyarországát. Tisztán mutatja: ami jó a NER-nek, az rossz az országnak.
ez volt a tizenegyedik bejegyzés I zsoltszekeres.91@gmail.com I
