„Meggyőződésem, hogy hallgatóink többsége elutasítja az effajta megnyilvánulásokat.” – írja Király Mikós, az ELTE ÁJK dékánja a kari honlapon megjelent közleményben. Hogy a HÖK mit gondol minderről, azt sajnos nem tudjuk meg – a honlapjuk csökkentett módban üzemel. Mondhatnánk, hogy a lemondással tisztázódik a dolog, a vezetők nem akarnak menekülni a felelősségre vonás elől, „elutasítják az effajta megnyilvánulásokat”, nem akarják méltatlanul megőrizni pozíciójukat.

Mondhatnánk, de ezt gondolni naivitás lenne. A HÖK vezetősége lemondott, de a pár héten belül választások lesznek. A Szövetség a Hallgatókért nevű gittegylet pedig javarészt a már unásig ismerős, megnyerő arcú ifjú urakat és hölgyeket támogatja ismét, akik évek óta a HÖK átláthatatlan utódlási rendje szerint igyekeznek a küldöttgyűlésbe.

Nem véletlen, hogy sokan úgy gondolják, nem fog semmi sem változni. Az, hogy idáig jutottunk, javarészt a HÖK, illetve az azt működtető diákok hibája. Tévednek azok, akik a mostani elnökség lemondását kollektív büntetésnek tartják, mondván: semmi közük nincsen az előző elnökség bűneihez. A HÖK működése, a vezetők hatalomgyakorlása egy hosszú idő alatt kifejlődött és tökéletesedett logikán alapul, ami az évről évre újra kiválasztott és felépített káderek generációján át öröklődik. Szomorú, hogy ilyen erős és undorító botrányok hozták fel a HÖK működésével kapcsolatos alapvető problémákat, de ha már eljutottunk ide, nem lenne jó kihagyni az alkalmat arra, hogy elgondolkodjunk azon, mit is jelent a hallgattatás és a felelősség látszólagos vállalása.

Király Miklós meggyőződése lehet bármi, a valóságtól sajnos távol áll. Vele együtt szeretném én is hinni, hogy a karom hallgatóit mélységesen felháborítja a gólyatábori erőszak, de a csend és bénultság, a leplezés és a felelősük mentése, az áldozatok tettessé avatása ennek ellentmond. A HÖK arcai események promóképein és profilképeken át mosolyognak ránk, mintha mi sem történt volna. Nincsen mondanivalójuk arról, ami történt, nem szeretnék elemezni, mi is a tanulsága ennek az egésznek rájuk, a hallgatói érdekeket elvileg prioritásként kezelőkre nézve.

A bizalmunkat kérik ahhoz, hogy minden úgy menjen tovább, ahogy eddig is. Az ő klikkesedésük, rátelepedésük az egyetemi zsírosbödön körüli kispadokra tette lehetővé azt, hogy a gólyatáborok a csoportos lelki terror, az egyetemi közélet pedig az érdektelenség áldozatai legyenek.

Politikusképzőnek tekintik a HÖK-öt, és meg is tesznek mindent annak érdekében, hogy mire elhagyják az egyetemet, profik legyenek a játékban. A mostani HÖK maga a magyar rendszerváltás után közélet, annak minden mocskával és ellentmondásosságával. A vezetői réteg korrupt és önhitt, a választók pedig kiábrándultak és nem hiszik, hogy cselekedeteiknek bármi hatása is lenne a kar vezetésére. A szakadék a hatalom és annak forrása között soha nem volt ilyen óriási, mint ahogy a helyzet ellentmondásosságát és tűrhetetlenségét bizonyító botrány sem. Meddig maradhat ez így?

A HÖK-ben a tökéletes szabású öltönyök alatt halott erkölcsi érzékű fiatal urak leginkább magukat veszik rendkívül komolyan, a feladatukat, a társadalmat, a hallgatói érdekeket kevésbé. Sarkítás lenne persze ezt mindenkire általános jelleggel kiterjeszteni, mert tény, hogy vannak jóérzésű hökösök, akiket mindez nagyon zavar és felháborít. Vannak segítőkész, a hallgatói érdekekkel tényleg törődő tagok, akik a feladatukkal járó felelősséget is érzik is tisztelik. De a nagy képet nézve nehéz nem úgy gondolni, hogy valahol nagyon kisiklott ez az egész. A HÖK a zárt buborékok világából érkezett kikímélt fiúcskák és (jóval kisebb részt) lányocskák világa lett, akik az életről jó esetben sem sokat, a rajtuk kívül álló világ komplexitásáról pedig még kevesebbet tudnak. A szociális érzékenység nem létező fogalom, mert sokkal fontosabb a klikk hatalmának bebiztosítása és a politikusképző olajozott, a célnak megfelelő működtetése.

Király Miklós hite hamvában halt. Ha a kar hallgatóit tényleg érdekelné a dolog, akkor tömegesen igazolnának vissza a választást hirdető eseményekre, vonnák kérdőre a HÖK saját jelöltjeit és deklarálnák, hogy nekik nem jár hatalom. Ha a kart érdekelné az egész, akkor a HÖK vezetőségének nem a HÖOK vagy az EHÖK nyomására kellett volna lemondani, hogy mentse a maradék presztízst, hanem a hallgatói közösség tiltakozása váltotta volna ki a távozásukat.

A választásokon, félek, mégis ismét legitimációt kap a régi rend, és minden megy tovább úgy, ahogy eddig is. Maradnak azok a hökösök, akik patkányságnak tartják a borzalmak feltárását és fikciónak vélik az erőszakot. Marad a valóságtól, a jómódú-konzervatív buborékon kívüli világból semmit sem érzékelő hallgatók önérdek-kormányzata. Nem tudom, hány lányt kell még megerőszakolni ahhoz, hogy a hallgatói közösség felfogja az erőszak egyoldalú, undorító mivoltát, és hány hökösnek kell még manifesztálnia az átlagos kávéskanáléval vetekvő együttérzési készségét ahhoz, hogy eltakarítsák őket a kari közélet vezetéséből.

A legnagyobb baj a berögzült, önmagát újratermelő hatalomgyakorlási struktúra és a hallgatás, az elfogadás, a relativizálás és a közöny kultúrája, ami tort ül a jogászképzőben. Nyugtalan érzéssel tölt el a tudat, hogy a jövő törvényhozói és törvénykezői ezek az emberek lesznek. 

ez volt a tizenharmadik bejegyzés I zsoltszekeres.91@gmail.com I